HTML

K1LM

Kegyelem, istenkeresés, öröm és bánat, ima és kétség, kérdések és válaszok. És persze kegyelem.

Linkblog

Megpróbáltam rákeresni a "kegyelem" szóra az interneten fellelhető értelmező szótárakban. Semmi (bár könnyen lehet, hogy nem voltam elég szemfüles a keresésben). A szó a gugliból is szinte teljes mértékben csak vallásos szövegösszefügésekben jött elő. Ezt azt jelenti vajon, hogy a hétköznapi, nem vallásos emberek (a két jelző nem egymás szinonímája!) keveset tudnak a kegyelemről, vagy keveset foglalkoznak vele? Nem csodálkoznék azon, ha így lenne. Ha körülnézek, az élet nagyon sok területén tapasztalom a kegyelem valamilyen mértékű hiányát. Politikai élet, munkahelyi élet, pénzügyek - csak hogy a legszembetűnőbbeket soroljam. Nehezen bocsátunk meg azoknak, akik egyszer leszerepeltek előttünk. Igazából a legtöbb esetben meg sem bocsátunk.

A "kegyelem" szó köznapi jelentését keresem, és úgy gondolom, hogy az kapcsolatban áll a megbocsátással, a büntetés eltörlésével. Jogi fogalom: a büntetőeljárás megszüntetésére irányuló kérelmet eljárási kegyelmi kérelemnek nevezik. Ha a hatóság kegyelmet gyakorol, akkor mérsékli vagy akár teljesen el is törli a büntetést. Persze ez a jelenség csak annyira hétköznapi, amennyire hétköznapinak mondható az, hogy valakit bíróság elé állítanak.

Töröm a fejemet, kutatom, hogy hol találok az eddigieknél banálisabb példát a kegyelemre. Nem nagyon szoktuk azt mondani egy másik emberre, hogy "kegyelmes". Lehet valaki rendes (és elenged egy tartozást), vagy jófej. De kegyelmes? Ezt a szót nem használjuk. Még a hatóságra sem, akkor sem, ha valamilyen okból kifolyólag elengedi a büntetést.

Ha szétnézel magad körül, és kegyelmet keresel az embertársaid között, akkor ügyes legyél! Mert nem egyszerű olyat találni.

Címkék: kegyelem

Szólj hozzá!

Lassan 20 évvel ezelőtt - minő bohóság! - verseket írtam nagy szorgalommal. Leírtam a vágyaimat és a bánatomat. Az egyiket különösen kedvelem. Annakidején azonosultam a verssel, magamba szívtam, hozzám tartozott. Ma már több a ránc a homlokomon, de az érzés, amiből a vers született, még mindig elfog időnként. Ezzel a verssel, ezzel az érzéssel indítom ezt a blogot.

Kezemben kincsemet rejtegetem,
Lopott fényű drágaság a ködből,
Mely csípi a szemem és marja a szám -
Mégis lélegzek még, Uram!

Sarjas, szép tegnapok kalászait
Begyűjtötték a gondos aratók.
Nem maradt más, csak néhány apró szem -
A madaraknak hagyták meg őket.

Ezek a szemek, ezek vagyunk mi,
Lassú érők a nyárvégi napban.
Reménykedünk, hogy felszed majd talán
Valaki elkésett, fáradt robotos.

Lassan a hűvös ősz kibontja szárnyait.
Érzed? A hideg már megborzongtat néha,
Belebújik az álmos mag-testbe,
Hogy tudd: közel az elmondhatatlan.

Húsomban bőszen ott van még a kincs.
Szorongatom, mint utolsó imát -
S mégis, ha nem hízok aranyos kalásszá,
Nem emel föl a nyári esti szél.

Ez a blog azért született, mert szükségem van a Mindenható kegyelmére. Azért is, mert anélkül széthullik az életem, és azért is, hogy én kegyelemmel tudjak fordulni mások felé. Aranyos kalásszá hízni - mindez azért lehetséges, mert a Teremtő így akarta. S ha felemel az a nyári esti szél - nos, ma már látom, hogy az is kegyelem.

Címkék: vers kegyelem

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása